|
|
Korfu, Agios Petros: Captain`s, 3 fős apartman, pozsonyi indulással
Utazás áttekintő:
Ország: Görögország
Város: Agios Petros
Ellátás: önellátásSzálláshely: apartman
Utazás: repülővel
Típus: üdülés
Indulás helye: Pozsony
53151
Kapcsolódó anyagok:
Időpontok és árak
Részletes programleírás
Elhelyezkedése
8 stúdió és 4 apartman A Captains apartmanoktól kb. 20 percnyi séta szükséges ahhoz, hogy elérjék Kavos nyüzsgő központját. A komplexum két épületét a medence és egy út választja el egymástól. Egy kisebb, nem szervezett strand az első háztól 30 m-re fekszik. Innen elindulva balra, kb. 350 m után található a Sokratis taverna és előtte a rendezett strand. A másik házból elég átkelni az úton és egy kis járdán el lehet jutni az említett strandokra. Az első házhoz közelebb épült a medence napernyőkkel és napozóágyakkal, valamint a snack-bár is, ahol kedvező árak ellenében fogyaszthatnak finom italokat és apró falatokat. A bárhoz egy nagy képernyőjű tévé is tartozik.
Szobák / Felszereltség
a ház földszintjén és emeletén egyaránt négy-négy 2 ágyas stúdió * a szemközti házban két 4 ágyas és két 5 ágyas apartman (a hálószobában franciaágy, a konyharészben 2-3 pótágy) * egyszerű berendezés * alapfelszereltségű konyhasarok * hűtőszekrény * fürdőszoba/WC balkon (stúdiók esetén), terasz (apartmanok esetén) * széf és légkondicionálás felár ellenében. A ház területén: medence * ingyenesen igénybe vehető napernyők és napozóágyak * snack-bár TV-sarokkal.
Véleményünk
a Captain`s egy hely, ahol nyugodtan pihenhetnek. Ha bármikor kedvük támad hozzá, néhány percnyi séta után a nyüzsgő centrum is elérhető.
Megjegyzés
Fel- és leszállási lehetőség buszos utak esetén: Győr - Tatabánya - Budapest - Kecskemét - Szeged.

További információk:
Egyéb hasznos szolgáltatások:
Fapados parkoló Ferihegyen, reptéri transzferrel (nem csak fapados járatokhoz)
Szállodáknak:
Érdekességek
- Makrigialos, a zsúfoltságtól mentes görög nyaralóhely
- All inclusive, azaz minden mi szem, szájnak ingere!
- Kefalonia régen és ma
- Görögország legnépszerűbb nevezetességei
- Görögország legnépszerűbb szállodái
- Chalkidiki-félsziget: Poszeidon háromágú szigonya
- Kefalonia: szépet kerestünk, de gyönyörűt találtunk!
- Nemzetek konyhája: görög receptek I.
Utoljára nézett utak

Részletes keresés