|
|
Korfu, Agios Petros: Captain`s, 2 fős stúdió, autóbusszal
Utazás áttekintő:
Ország: Görögország
Város: Agios Petros
Ellátás: önellátásSzálláshely: apartman
Utazás: autóbusszal
Típus: üdülés
Indulás helye: Budapest
45906
Kapcsolódó anyagok:
Időpontok és árak
Részletes programleírás
Elhelyezkedése
8 stúdió és 4 apartman A Captains apartmanoktól kb. 20 percnyi séta szükséges ahhoz, hogy elérjék Kavos nyüzsgő központját. A komplexum két épületét a medence és egy út választja el egymástól. Egy kisebb, nem szervezett strand az első háztól 30 m-re fekszik. Innen elindulva balra, kb. 350 m után található a Sokratis taverna és előtte a rendezett strand. A másik házból elég átkelni az úton és egy kis járdán el lehet jutni az említett strandokra. Az első házhoz közelebb épült a medence napernyőkkel és napozóágyakkal, valamint a snack-bár is, ahol kedvező árak ellenében fogyaszthatnak finom italokat és apró falatokat. A bárhoz egy nagy képernyőjű tévé is tartozik, itt nyomon követhetik akár foci VB-t is. A ház földszintjén és emeletén egyaránt négy-négy 2 ágyas stúdió várja a vendégeket. A szemközti házban két 4 ágyas és két 5 ágyas apartman épült (a hálószobában franciaágy, a konyharészben 2-3 pótágy található). Minden stúdió és apartman egyszerűen van berendezve. Konyha alapfelszereltséggel, hűtőszekrénnyel, zuhanyzós fürdőszoba WC-vel. A stúdiók balkonnal, az apartmanok terasszal rendelkeznek. Széf és légkondicionálás felár ellenében igényelhető. A Captain`s egy hely, ahol nyugodtan pihenhetnek, viszont ha bármikor kedvük támad hozzá, néhány percnyi séta után a nyüzsgő centrum is elérhető.
Sokratis taverna
Korfu sziget déli szegletében, Kavos Agios Petros nevű részén található a Sokratis taverna. Két testvér tulajdonában áll az étterem, ahol hagyományosan készített klasszikus görög specialitásokat kínálnak. Nem hiányoznak a grillezett húsok, halak és a tenger gyümölcsei sem. A sziget több pontjáról a hazaiak is gyakran ellátogatnak ide. A vendégek szórakozását szolgálja asztalitenisz és billiárd is. Hetente többször zenés szórakoztató esteket szerveznek a tulajdonosok.

További információk:
Egyéb hasznos szolgáltatások:
Fapados parkoló Ferihegyen, reptéri transzferrel (nem csak fapados járatokhoz)
Szállodáknak:
Valami hasonlót?
-
Korfu, Gouvia: Hotel Louis Corcyra Beach 4*, all inclusive
-
Görögország, Kréta: Hotel Paloma 3*, fépanzió
-
AKCIÓ!Kréta,Stalis:Dimitris apartman
-
Chalkidiki-félsziget, Pefkohori: Ioli Village apartmanok, 4 fős apartman
-
Chalkidiki-félsziget, Fourka Beach: Ioli apartmanok, 6 fős
Érdekességek
- Makrigialos, a zsúfoltságtól mentes görög nyaralóhely
- All inclusive, azaz minden mi szem, szájnak ingere!
- Kefalonia régen és ma
- Görögország legnépszerűbb nevezetességei
- Görögország legnépszerűbb szállodái
- Chalkidiki-félsziget: Poszeidon háromágú szigonya
- Kefalonia: szépet kerestünk, de gyönyörűt találtunk!
- Nemzetek konyhája: görög receptek I.
Utoljára nézett utak

Részletes keresés